Egy kisebb városka simán elférne a falai között, építése pedig több, mint egy évtizedig tartott.
Katalóniában számos szépen fennmaradt vár és erőd található, ám olyan, mint ami Figueres mellett egy sem. Sőt, a közel 32 hektár nagyságú Castell de Sant Ferranhoz hasonló monumentális katonai erődítményből Európában is kevés van.
Létrejöttét a harmincéves háborút lezáró Pireneusi Békét indította el 1659. november 7-én, amikor is Rosselló megye és La Cerdanya egy része, amelyek addig katalán megyék voltak, francia kézbe kerültek a két uralkodó megállapodásának köszönhetően.
Fotó: aldayo (Flickr)
Ez azonban azt is jelentette, meg volt a hogy a védtelenül maradt északi rész könnyű prédája lehetett volna annak, ha a franciák esetleg nem tartják be a megállapodást. Bár ez az esemény nem következett be az aggodalmak ellenére sem, hadászati szempontból szükségesnek látták a királyi udvarban, hogy legyen egy elővéd a megváltozott geopolitikai határok mentén.
1753-ban, majdnem száz évvel a Pireneusi Szerződés aláírása után Figueresnél kezdték el annak az erődnek a megépítését, amelynek céjja az elrettentés volt a potenciális betolakodók számára. Ez a terv pedig egy monumentális méretű erődöt vízionált.
Fotó: LudoV (Flickr)
Az akkori hagyományoknak megfelelően a spanyol uralkodó után Sant Ferran de Figueres-nek keresztelt erődöt 13 éven keresztül több, mint 4000 ember építette, amire szükség is volt, mert a 32 hektáros területe és az 1255 méteres külső kerülete egésze elképesztő volt.
Ám az elrettentő külső ellenére, amikor komoly erőkkel támadták, akkor azért el lehetett foglalni a spanyoloktól. Erre jó példa, hogy előbb 1808-ban vették be a napóleoni hadak, majd még egyszer - 1823-ban - újra sikerült ezt megcsinálni a francia csapatoknak.
Közel 100 évvel később, a híres katalán festő, Salvador Dalí is közelről szemlélhette meg falait és nagyságát, amikor katonai szolgálatát töltötte itt. 1939-ben a polgárháború után laktanya lett, egészen 1960-ig, amikor is börtönné alakították át, egészen 1981-ig, amikor ez is megszűnt.
Ma már sokkal békésebb célokat szolgák az egyetlen ma is spanyol kézben lévő erőd. Azzal, hogy nemzeti jelentőségű kultúrális hely katonák helyett nyaranta turisták szokták bevenni magukat a falai közé, hogy megcsodálhassák ezt a roppant méretű és monumentális erődöt!
Kiemelt kép: dronecatalunya (Instagram)
Ha tetszett a cikk, kövess a Facebookon és az Instagramon is!

Hozzászólások
Nincsenek hozzászólások